Egy ebéd megzavarása!

Történetek Dr. Bohócaink tollából májusi Mosolyszolgálatuk alkalmain Dr. Bohócaink személyes hangvételű történeteket osztanak meg kórházi munkájukról, mely segít láttatni azt, hogy mennyire fontos de egyben mennyire nehéz is az Ő munkájuk. Mik azok a szituációk amik szembe jönnek velük munkájuk során, mikből lesznek segítségüknek hála könnyek helyett mosolygás.

(A bohócdoktorok egy olyan kamasz fiúhoz mennek be, aki komoly, régóta húzódó betegséggel küszködik, és borzasztóan sovány. Éppen ebédhez készülődik.)

Dr. Bohóc:    Szép jó napot kívánunk! Zavarunk?
Fiú:            (pici gondolkodás után bólint)
Dr. Bohóc:    Ó… ja, éppen ebédelni készül az úriember… semmi gond! Megvárjuk, amíg befejezed.
Fiú:            (nemet int)
Dr. Bohóc:    Aha… tehát nem fogsz enni, amíg itt vagyunk?
Fiú:            (ismét nemet int)
Dr. Bohóc:    Oké, semmi gond. Majd később megeszed.
Fiú:            (láthatólag nem örül)
Dr. Bohóc:    Jól, van, értem a helyzetet. Most szeretnél enni, igaz?
Fiú:            (bólint)
Dr. Bohóc:    Viszont nem eszed meg, amíg itt vagyunk, igaz?
Fiú:            (bólint)
Dr. Bohóc:    Értem, értem. Jól van. Oké. Elemezzük a helyzetet. Semmi gond, megoldom a problémát. Egyszerű egyenlettel állunk szemben, ugye? Először: megjött az ebéded. Másodszor: mi is megjöttünk. És utoljára, azaz harmadszor: addig nem eszel, amíg itt vagyunk. Mi következik mindebből? (erősen gondolkodik)
Fiú:            (elmosolyodik)
Dr. Bohóc:    (még mindig gondolkodik, bizonytalanul jár a tekintete az ebéd, a fiú, és lassan a bejárati ajtó között)
Fiú:            (már hangosan nevet)
Dr. Bohóc:    (látszólag elkeseredve) Oké, oké. Értem a helyzetet. Semmi gond, megyünk. Hagyunk téged ebédelni. Elvégre az ebéd egy fontos része a napnak. Pont azon a ponton van, amikor megéhezik az ember. Ebéd nélkül elég nehezen viselnénk az életet, nem igaz? Főleg, hogy itt csücsül orrunk előtt az ebédünk, és közben nem tudunk habzsolni, mert zavarnak minket. Én részemről ebben a helyzetben ideges lennék, hallgatnám szegény pocakom korgását, miközben azon gondolkodnék, hogy a zavaró tényezőt miféle kemény eszközökkel tudnám kiebrudalni… (észbekap) Ó, pardon! Már itt sem vagyunk… Jó étvágyat!
Fiú:            (halkan nevetve integet)

(Egy doktornő kint a bejárati ajtónál kukucskált, majd odasúgja Dr. Bohócnak: „Köszönöm! Nem is tudom, mikor láttam utoljára nevetni… Nagyon köszönöm!”)
 

Szeretetszolgálat fő támogatói:

Alapítványunk média partnere: