Takarítás az üvegházban

A munkákat idén is az üvegház, és a hozzá tartozó tároló helység kitakarításával, és rendezésével kezdődött.

Az Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Intézmény új szárnyának építése miatt a munkák kezdete a munkások által részben használt üvegházban és környezetében kezdőt meg. 

Ök innen vizet vételeztek az építkezés kezdő szakaszában, mely alatt egy csőtörés történt így az üveghát immár létezése alatt másod ízben félig vízzel megtelt. A víz kiszivattyúzása, és a hiba elhárítása utáni munkálatokat ősz végén csak részben végeztük el, így most a takarítás mellett, a helyrepakolás és a nagyobb mennyiségű törmelék eltávolítása is az elsődleges feladatok közé tartozott. 

Az üvegház palántázó asztalain ideiglenesen elhelyezett szerszámok, eszközök lemosása és polcokra visszapakolása történt meg első lépésben, majd a bútorok és szedő- szárító ládák tisztítása következett. 

Az üressé váló palántázó asztalok tisztítása, és az elmozdult üvegtáblák visszahelyezése a következő napok feladati közé tartoznak majd. 
 

Kapcsolódó galéria

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: