Szép mosolyt!

Forrás: http://www.szombathely-lutheran.hu Jótékonysági koncerttel és kiállítással zárult a DrMosoly@lbum projekt. A záró alkalmon a bohócdoktorok csaltak mosolyt az arcokra.

Korábban írtunk már róla, hogy egy szombathelyi anyuka, Kovács Viktória indította útjára a DrMosoly@lbumot, mellyel a Szombathelyi Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány, Dr. Bohóc Mosolyszolgálatát szerette volna támogatni. Az álma valóra vált. 80 kép gyűlt össze a nyár folyamán, melyek egy része aukción, egy része pedig azon a jótékonysági koncerten kelt el, mellyel a napokban lezárult a kezdeményezés.

A koncerten egy példaértékű összefogás szem- és fültanúi lehettek az érdeklődők. Olyan szombathelyi művészek zenéltek, énekeltek együtt, akik kizárólag erre a rendezvényre álltak össze, s fergeteges hangulatot varázsoltak a Simple Day's kávézó falai közé. Közreműködött: Kovács Viki, Lehőcz Zsuzsa, Fekete Linda, Kondor Tamás, Maronics Ferenc, Szabó Tibke, Vass Szilárd, Balogh Jani, Takács Dani, Aradszki Zsombor, Gazdag János. A hangulat fényét a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat orvosai emelték "Szép mosolyt!" című dalukkal.

A zárórendezvényt is a bohócdoktorok nyitották meg (ekkor már Szabó Róbert Endrével kiegészülve), így garantált volt a nevetőizmok edzése ezen az alkalmon is. Ezt követően Kovács Viki hirdette ki a fotópályázat nyerteseit, s adta át a jutalmakat. A zárókoncertet a Ruben's Latino adta.

A megmaradt fotók a szombathelyi Markusovszky-kórház gyerkemosztályának falait díszítik majd.

Az eseményről összefoglalót láthatnak majd októberi Nyitott ajtók műsorunkban is.

Kapcsolódó anyagok:

http://www.szombathely-lutheran.hu/hireink/egyhazkozseg/jotekonysagi-koncert-a-mosolyszolgalatert

http://www.szombathely-lutheran.hu/hireink/egyhazkozseg/megkezdodott-a-licit

http://www.szombathely-lutheran.hu/hireink/egyhazkozseg/felhivas-mosolyra

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: