Református honlap készült az emlékévre

Forrás: parokia.hu, szöveg: Fekete Zsuzsa Budapest – Új honlappal is készülnek a reformátusok a protestáns világ nagy ünnepére, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára. A reformacio.ma oldalon érdekes interjúkat, riportokat, kvízeket és folyamatosan frissülő információkat találnak a látogatók a 2017-es emlékévhez kapcsolódóan.

A Kárpát-medence református egyházainak közös jubileumi honlapját kettős céllal indították el augusztus 22-én – mondta Fodor Zsófia, a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálatának vezetője a Parókia portálnak. A honlap bemutatja protestáns szempontból az elmúlt fél évezred legfontosabb állomásait, helyszíneit és kiemelkedő alakjait.

– Szeretnénk folyamatos tájékoztatást adni minden érdeklődőnek azokról a programokról, amelyek a jubileumhoz kapcsolódnak. Jövőre nemcsak a reformáció ötszáz éves évfordulóját ünnepeljük, hiszen négyszázötven éves lesz a debreceni zsinat, ahol elfogadták a magyar reformátusok hitvallását, a II. Helvét hitvallást. A honlap minden fontos információt tartalmaz majd az ünnepről, de nemcsak programokat ajánlunk, hanem szeretnénk tanítani és szórakoztatni is. A honlapon böngészhető időkerék főként edukációs célt szolgál: itt olvashatnak a reformáció nemzetközi és magyar vonatkozásairól. Kihasználtuk az internet adta lehetőségeket: hiperlinkekkel segítjük a tájékozódást, így az olvasó tovább tud szörfölni az őt érdeklő információk között. A játékos kvízzel pedig azt tesztelhetik látogatóink, hogy mennyit tudnak a reformátusságról – tette hozzá Fodor Zsófia.

A reformacio.ma honlapon folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődők a reformátusok jubileumi programjairól, gyülekezeti eseményekről, találkozókról, sőt az ökumenikus és állami programokról is. A weboldal öt szekcióra tagolódik. Az Aktuális rovatban hírek, gondolatébresztő írások, képes-szöveges beszámolók találhatók. A cikkek ajánló dobozaira kattintva felugró ablakban böngészhetők a rovatok. Az Eseménynaptárban időpont, helyszín és téma alapján is szűrhetők a tartalmak. Az időkeréken „forogva” az elmúlt öt évszázad református szempontból jelentős eseményeit és személyiségeit mutatják be.

Az oldalt folyamatosan frissítik, így bárki elküldheti az emlékévvel összefüggő információit a honlapra. Az oldal szerkesztői kérik, hogy a reformacio.ma@reformatus.hu e-mail-címre juttassák el híreiket.

A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját, a magyar reformátusok pedig a II. Helvét hitvallás elfogadásának négyszázötvenedik évfordulóját is.

– Hitvallásra akkor van szükség, ha az egyház elbizonytalanodik, kihívások előtt áll. A hitvallás visszavezet a forráshoz, amiből táplálkozni és tápláltatni kell. A II. Helvét hitvallás visszavezet a Szentíráshoz, nem teszi azt fölöslegessé – fogalmazta meg a hitvallás létrejöttének lényegét Buzogány Dezső professzor.

A hitvallás új fordítása készítőjének gondolatait a reformacio.ma oldalon ismerhetik meg bővebben.

– Luther Márton wittenbergi várkapura kiszögezett 95 tétele az Európa legjobbjai által megfogalmazott feltevések, vitatételek voltak – mondta a Parókia portálnak adott korábbi interjúban Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. – Luther olyan hangot ütött meg, amely érvényes ma is. Tételei abban mindenképpen maradandók, hogy egyetemleges evangéliumi hangot szólaltat meg. Stílusosan mondhatjuk tehát: fején találta a szöget, amikor kiszögezte a vitatételeket – fogalmazott a püspök.

A honlap elérése:

http://reformacio.ma/

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: