Mennyei dallamokkal kapcsolódtunk az éghez

Telt házas jótékonysági koncertet adott Mága Zoltán és zenekara a Szombathelyi Evangélikus Templomban. Szerző:Frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke

Kedden kora este teltházas jótékonysági koncertet adott Mága Zoltán hegedűművész és a zenekara Hangok és harangok címmel a szombathelyi evangélikus templomban. Bár a rendezvény ingyenes volt, aki szeretett volna, az adakozhatott a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány, azon belül pedig a dr. Bohóc Mosolyszolgálat részére.

A rendezvényre ellátogatak a város képviselői is. Elsőként Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket, majd beszélt arról, hogy régi ismeretség fűzi Mága Zoltánhoz és örül, hogy egy ilyen tehetséges zenészt köszönthetünk itt Szombathelyen.

Jómagam régóta hiszem, hogy a zene maga a csoda, a szívből jövő zene pedig híd a Mennyország és a Föld között. Mága Zoltán barátomat régóta ismerem, és talán nem abszurd azt állítani, hogy ő a Mennyország zenei nagykövete. Isten adta tehetség, aki a zenén túl mindig tud valami pluszt adni a hallgatóságának. A művész úr öt évvel ezelőtt indította útjára a 100 templomi jótékonysági koncertsorozatot, melynek szervezésében jómagam is közreműködhettem és védnökként dolgoztunk azon, hogy a zene üzenete minél több településre eljusson. A jótékonysági koncertsorozat híre a Vatikánba is eljutott, ahol XVI. Benedek pápa is fogadta a művész urat. Mága Zoltán olyan ember, aki soha nem hajlandó belefeledkezni a sikerbe. Idén augusztusban indította útjára a Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivált. Jómagam is ott voltam augusztus 21-én a Szent István-bazilika előtt, ahol ismét megtörtént a csoda, együtt érezhettük a zene és a közösség erejét. Mert miközben közösséget építünk, hazánkat építjük. Most, amikor körbe nézek, erős közösséget látok - mondta. Szombathely is egy erős közösség. Sokat gondolkodtam rajta, mi lehet az oka annak, hogy a kétezer éves város a történelem számos viharát túlélve ismét fejlődni, és növekedni tud. A válasz három szóval foglalható össze: Hit, remény, szeretet. Az itt élő őseink hittek abban, hogy városunk előtt óriási jövő áll. Jöhetett földrengés, pestis, bombázás, diktatúra, válság, rossz politikai vezetés, a város mindig talpra tudott állni - tette hozzá.

Ez után Puskás Tivadar polgármester kapott szót, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a koncert megszervezésében, majd köszöntötte a jelenlővőket is.

Következőként Hutflesz Mihály, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány kuratóriumi elnöke mondta el köszöntőjét bohócorrban, majd Vass Szilárd a Weöres Sándor Színház színésze és egyben a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat tagja köv
etkezett, aki egy poénos történettel is megspékelte a mondandóját.

A koncert alatt kalsszikus és szinte mennyei dallamok töltötték be a teret. Különeges és profi hangszerelésben hallgathattuk meg a Himnuszt, de elhangzott például Mozart Divertimentoja is.  A jó cél mellett minőségi kikapcsolódás is volt ez a jelenlévők számára. Reméljük a jövőben mégtöbb hasonló kezdeményezés valósul majd meg.

 

Egyéb megjelenések:

http://www.evangelikus.hu/maga-zoltan-koncert-szombathelyen

http://www.frisss.hu/hirek/mennyei-dallamokkal-kapcsolodtunk-az-eghez---jotekonysagi-koncertet-adott-maga-zoltan-es-zenekara

 

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: