Madarak és fák napja a Gyógynövény kertben

Az idei évben 2019.06.10.-én a madarak és fák napjához kacsolódva a Szent György gyógy-és fűszernövény kertbe hívtuk az intézmény idős és fiatal szellemileg sérült lakóit. A Túróczy Otthon lakói is csatlakoztak a programhoz, ők az intézmény kisbuszával két fordulóban érkeztek a helyszínre. A két otthon idősei jó ismerősként köszöntötték egymást, hisz az évben több esemény is lehetőséget kínál a találkozásra számukra.

Itt az üvegház és a mögötte lévő fák árnyékában két rövid előadást hallhattak a programot megtisztelők. Az előadás a környezetünk megóvásáról, a környezet védelem fontosságáról szólt. A növények és az állatok kapcsolatát mutatta be, hogy mennyire egymástól is függ a létezésük, és hogy mennyire fontos része az embernek is, hogy Ő is csatlakozzon a természethez ezen élőlények megfigyelésével, táplálásával, termesztésével. 

A kertben található növények szervezetre gyakorolt jótékony hatásaival is megismerkedhettek a hallgatok, és régi emlékeiket is felidézték, és kicserélté egymás között. Egyes növények „népi elnevezéseivel” is gazdagították egymást. A demnes fiatalok nagy örömére az előadás közben lehetőség nyílt számukra növény ültetésére a kert több üresen álló ágyásában. Itt az ültetés, az öntözés a szórófej különböző állításával, és a kerti szerszámok használata mind nagy örömmel töltötte el őket. Az előadó saját élményiről is beszélt, hogy Ő mit és hogyan használ a családjával a kertben felelhető növényekből. Itt receptcserékre is adódott lehetőség, valamint a kert megtekintése után, a különlegesebb növényekből sokan kértek palántát, dugványt a rokonoknak és ismerőseiknek.

A második előadás a Magyarországon honos madarak bemutatásáról szólt. Ehhez az előadó személtetést szolgálva plüs-madarakat is hozott, amik a madár hangját is utánozták. Itt elhangzottak a marak főbb tevékenységei, és szokásai. Például hogy egy életre választ e párt, vagy vissza tér e a fészekhez minden évbe, vagy újat épít? A kertben is megfigyelhető madarakra külön is felívta a figyelmet az előadó, ezzel feladatot is adva az itt lakóknak. Mesélt saját élményiről a madáretető készítéséről, hogy az Ő családja hogyan segíti a környezetében élő madarak téli táplálékszerzését, odú-építését.

Az előadások után frissítővel kínálták meg a jelenlévőket, és lehetőség nyílt a kert, az üvegház megtekintésére, és a kötetlen beszegetésre is. 
 

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: