Johannita fogadást rendeztek a berlini magyar nagykövetségen

Forrás: evangelikus.hu, szöveg: Gregersen-Labossa György Berlin – A Johannita Rend feje, S. K. H. dr. Oskar Prinz von Preußen úrmester 2017-ben a berlini magyar nagykövetségen tartotta évnyitó fogadását. A johannita közösség életében a német tagozatok mellett egyre nagyobb szerepet játszanak a rend nem német tagozatai, így a magyar is.

Az utóbbi években az úrmester az év eleji fogadását egy-egy tagszervezet berlini nagykövetségén tartotta. Idén február 24-én erre a diplomáciai jelentőségű eseményre a berlini magyar nagykövetségen került sor. A fogadáson több mint kétszázötven meghívott vendég vett részt, a Johannita Rend magas rangú vezetői, a német egyházi és közélet jeles szereplői.

Az úrmester beszédében méltatta a magyar tagozat jelentőségét, és kitért a magyar állam és a rend között megkötött egyezményre, amelyben a magyar állam a rend és a segítő szolgálat támogatása mellett kötelezte el magát. Beszédében vázolta a rend szolgálatának nehézségeit és a jövő kihívásait, és kitért az idei, jubileumi év jelentőségére is. A rend számos kiemelkedő eseménnyel készül a reformáció kezdete ötszázadik évforulójának méltó megünneplésére.

Németországban a Johannita Rend az evangélikus diakónia tagszervezeteként az egyik legjelentősebb szereplő a szociális ellátórendszerben: mintegy negyvenezer önkéntes munkáját koordinálja, tizenhárom kórházat és számos diakóniai szolgálatot tart fenn, és mintegy harmincezer migráns ellátását is végzi.

Az úrmestert követően a magyar tagozat vezetője, Tomcsányi István kommendátor köszöntötte a jelenlévőket, és ismertette a tagozat történetét, mai szolgálatát és jövőbeli terveit. Külön kiemelte a magyar tagozat és a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai szolgálata közötti szorosabb együttműködés lehetőségét egy esetleges evangélikus kórház működtetésében.

A kommendátor vezetésével a magyar tagozat képviseletében részt vett a fogadáson Gregersen-Labossa György tagozati káplán, Porcsalmy László ispotályos, dr. Ódor László és Kacsóh Gábor altagozatvezetők, valamint Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

Tomcsányi István beszéde után az este meghívott előadója, Alexander Lambsdorff gróf, az Európai Parlament liberális frakciójának tagja és a parlament alelnöke emelkedett szóra. Előadásában Európa jelenéről és jövőjéről elmélkedett saját politikai értékrendjéből kiindulva.

A beszédek után két olyan magyar protestáns személyiség kitüntetésére is sor került, akik az elmúlt évtizedekben a diakóniai és az egyházi szolgálat terén a Johannita Rend támogatásával jelentős munkát végeztek rászoruló embertársaink között. Sztojanovics András evangélikus lelkészt, a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon vezetőjét és Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspököt szólították kitüntetésre.

Az este házigazdája dr. Györkös Péter, Magyarország berlini nagykövete volt, aki nagy gonddal és figyelemmel szervezte meg a rendezvényt és a magyar ízek legjavát felvonultató fogadást.

A magyar delegáció a nap folyamán ellátogathatott a rendi központba, és tárgyalást folytathatott a rend vezetőivel.

http://www.evangelikus.hu/johannita-fogadast-rendeztek-berlini-magyar-nagykovetsegen

Kapcsolódó galéria

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: