Gyerekzsivaj a Gyógynövény kertben

E napsütötte délelőttjén az Evangélikus Családi Bölcsőde gyerekei sétáltak át a kertbe.

Már messziről hallani lehetett, ahogy a gyerekek és gondozóik közeledtek egymás kezét fogva. Vidám nevetés, hangos kiabálás beszélgetés, és szépen csengő énekszó kísérte jöttünket. Amihez csak oda értek, énekeltek neki, megcsodáltál, és nagy örömmel nézték meg közelről is. A felnőttek csak meséltek, és nevezték sorba meg a növényeket, gyümölcsöket a sok kérdésre válaszolva. 

Az alma fának a kert határába a fát körül állva az: Alma, alma, piros alma… énekét énekelték, majd igen megörültek annak, hogy épp a kertben locsolás munkafázisa van, és gyorsan kértek is egy kis felfrissülést, egy páraeső formájában. Jól esett ez gyereknek- felnőttnek egyaránt.

A látogatás során megnézték a színes virágú növényzete és a kertben a málna és szamóca bokron növő kis terméseket is. Ezután vidáman folytatták sétájukat, a kertet maguk mögött hagyva.
 

Kapcsolódó galéria

Szeretetszolgálat fő támogatói:

Alapítványunk média partnere: