Európa jövője a tét – A menekültkérdésről rendeztek egyházi fórumot

„Nem is kérdés, hogy ebben a probléma-együttesben keresztényként hol van a helyünk” – fogalmazott ifj. Cserháti Sándor. Az evangélikus lelkész meglátása szerint nem a kereszténységet védjük azzal, ha nem fogadjuk be a menekülteket: „Ha elutasítjuk azokat, akik segítségre szorulnak, akkor éppen a kereszténységet számoljuk fel!”

Németh István fotósként végigjárta a menekültekkel az útvonalakat, jelen volt és megörökítette a Röszkén, Hegyeshalomnál, Barcsnál és Zákányban történt eseményeket. A megrázó képsorok keletkezéséről, saját indíttatásáról a fotográfus elmondta: „Kíváncsi voltam arra, hogy a menekültek a zöldhatáron mit élnek át. Amikor már ott voltam, tudtam, hogy ezt az utókornak meg kell örökítenem.” Tapasztalatairól Németh így beszélt: „Megdöbbentő látvány volt, ami Röszkén fogadott. Segélyszervezetek segítettek, ételt osztottak, a rendőrök szervezetlenek voltak.” A képek keletkezésével kapcsolatban kijelentette: „Nem a bőrszínt néztem, nem a származást, hanem az embert próbáltam megörökíteni.”

„Nem spontánul alakult ki az a fajta szervezetlenség és fejetlenség, ami például Röszkén volt, hanem az volt a célja, hogy később politikai célokra lehessen használni” – fogalmazott Mészáros Attila. Az Evangélikus Diakónia munkatársának az a véleménye, hogy a magyarországi menekültkrízist humánosabban és szervezettebben is meg lehetett volna oldani. A szociális szakember szerint a krízis egyik pozitív változását a civil összefogás hozta, amikor az emberek a rászorulók érdekében megmozdultak, segíteni kezdtek. „Nagy erővel voltak jelen Szegeden és Budapesten, ami életre hívott egy olyan társadalmi réteget, amely kiállt a bajba jutottak mellett” – mondta. Mészáros beszédében ugyanakkor kitért arra, hogy felmérések szerint a magyar társadalom 80–90%-a elutasítja a befogadást.

Laborczi Dóra moderátor, az Evangélikus Információs Szolgálat munkatársának arra a kérdésére, hogy a menekültügyben hol vannak az egyházak, Acsai Balázs református teológus elmondta, hogy érdekes: mennyi kívülről jövő kritika érte ebben a kérdésben a felekezeteket. A Református Menekültmisszió munkatársa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „jogos a kritika, hiszen miről lehetne megismerni az egyházat, ha nem arról, hogy segít az elesetteken.”

Az Evangélikus Diakónai menekültmissziós tevékenységéről Mészáros Attila úgy vélekedett, hogy kezdetben az Országos Iroda két-három embere kezdte el a munkát. „Mivel nem volt nagyobb kapacitásunk, ezért azokat a szervezeteket igyekeztünk segíteni, akik a terepen voltak.” Az Evangélikus Diakónia így élelmiszeradományokat, szórólapokat és gyógyszereket juttatott el a bajban lévőknek. A szociális munkás elmondta, hogy a krízis elindította munka azóta is folyik. „Kidolgoztuk az Evangélikus Diakónia menekültügyi programját, valamint integrációs házat indítottunk Budapesten. Ezen kívül diákoknak tájékoztató előadásokat is tartunk” – fogalmazott. A mai helyzetről Mészáros elmondta: „Idén már több mint tizenötezer ember jött Magyarországra. Ez a szám is jelzi, hogy a probléma nem oldódott meg.” A szociális munkás a társadalom tájékoztatását, érzékenyítését emelte ki fő feladatként.

„Erősek az egyházi kapcsolataink, sok gyülekezet támogatja a munkánkat” – fogalmazott a Református Menekültmisszió és az egyház kapcsolatáról Acsai Balázs. A szakember tájékoztatott, hogy szakmai munkájukat úgy építették fel, hogy jogosultak legyenek pályázni is. Több programra kiterjedő munkájuk során napi szinten több mint kétszáz ember lakhatásáról gondoskodnak.

„Ma rosszabb a helyzet, mint egy éve volt. Akit közel engednek, azt nem lehet démonizálni. Most, hogy nincsenek jelen a menekültek, így könnyebb távolságot tartani tőlük” – fogalmazott Cserháti Sándor. Az evangélikus lelkész elmondta, hogy a szegedi személyes tapasztalatok mutatták meg neki igazán, hogy mennyire fontos a másik, az elesett mellé való állás. „Sok mindenre alkalmas az, hogy ma nem találkozunk menekülttel, mindenekelőtt arra, hogy ember-voltukat távol tolják tőlünk, helyette a veszélyes voltukat tárják elénk” – így Cserháti. Ezzel kapcsolatban a lelkész felidézte, hogy az ország azon részén, amely a menekültek útvonalát nem érintette, ott sokkal nagyobb volt az elutasítás.

„Az egyház felelőssége, hogy merjen szólni és kérdezni” – fogalmazott Acsai Balázs, aki szerint egyénileg és szervezetileg is fontos, hogy utánanézzünk annak, amit mások mondanak. „Veszélyes, ha a többségi társadalom egy kisebb csoportot megbélyegez” – figyelmeztetett a református teológus, aki elmondta, hogy az általuk gondozott menekültek között megélte azt, hogy mit jelent az integráció. „A szolgálatunkban részt vevő afgán fiúk büszkék arra, hogy magyarul beszélnek, sőt, a magyar focimeccsek után együtt ünnepelnek velünk” – mondta.

„A kölni problémán nem szabad csodálkozni. Ne felejtsük el, hogy a menekültek közül nagyon sokan háborúban szocializálódtak. Nem szabad csodálkozni azon, hogy több millió emberből akad néhány, aki potenciális veszélyt jelent. Ha Magyarország népe ment volna végig hasonló úton, mint a menekültek között jó páran, akkor hasonló mennyiségű veszélyes szituáció alakult volna ki” – fogalmazott Cserháti Sándor.

Az integráció kérdéséről Mészáros Attila elmondta: „Az integrációs projektek nemcsak a menekültekről, hanem a társadalomról is szólnak. Legalább annyira érdeke a többségnek, hogy a kisebb réteget segítse, mint fordítva.”

„Nem tapasztaltunk ellenérzést azért, mert keresztények vagyunk, vagy hogy templomban adtunk szállást” – vélekedett a vallási különbségekről Acsai Balázs. Cserháti Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy „keresztényként nem az a kérdés, hogy a segítségre szoruló ember milyen vallású”.

http://www.evangelikus.hu/europa-jovoje-a-tet