Éld át és add tovább a felemelő szeretet csodáját

2016. július 9-10-én rendezi meg a Szent Márton Találkozót Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából a szombathelyi Emlékmű-dombon a Szombathelyi Egyházmegye Szombathely Megyei Jogú Város támogatásával.

A július 6-ai sajtótájékoztatón dr. Veres András megyéspüspök ismertette röviden a közelgő esemény programjait. A találkozó egyik kiemelt eseménye lesz a július 9-én, 10.30-kor kezdődő szabadtéri ünnepi szentmise. Az eseményen képviseltetik magukat többek között dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke, Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, Vízkeleti Mariann államtitkár, Cseresnyés Péter államtitkár, Soltész Miklós államtitkár és V. Németh Zsolt államtitkár is. Továbbá jelen lesznek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, valamint részt vesz a szentmisén Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius. A szentmisét Dominik Duka prágai bíboros-érsek, legátus, Ferenc pápa különleges megbízottja celebrálja. A hívek a latin nyelvű szentmisébe az erre az alkalomra készült Szent Márton Találkozó Liturgikus Füzetének segítségével kapcsolódhatnak be.

 

Szent Márton életének legismertebb jelenete, amikor fél köntösét a didergő koldusra terítette. Szent Márton egészen sajátosan tudott az emberek lelkébe látni, meglátni a hiányt és cselekedni, jót tenni, segíteni a rászorulókon.  Élete, öröksége máig érvényes, aktuális, mellyel megmutatta, hogy a jézusi szeretet kortól, időtől, helytől függetlenül kapocs tud lenni két ember között. A rendezvény szlogenje: „Felemelő szeretet – éld át és add tovább!”. Az egész programsorozat gondolatisága ezt kívánja közvetíteni.

 

A találkozó a Szent Márton Év legnagyobb egyházi eseménye. A szervezők kötelességüknek érezik, hogy ne csak a hívő embereknek, hanem másoknak is megmutassák a testvéri szeretet és az egymásra figyelés példáját. Az érdeklődőket a két nap során az ünnepi szentmise mellett, további lelki programok, virrasztás, tartalmas előadások, gyermekprogramok, koncertek, közösségi és karitatív programok, valamint táncház és egyéb családi események várják. Az előadók közt lesz Böjte Csaba, aki az irgalmasságról szól, Dr. Zacher Gábor, aki családról, együttélésről tart előadást, míg Eperjes Károly életéről, munkájáról, hitéről beszél majd. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 25 éves évfordulóját ezen a két napon ünnepli. A gyerekeket játszóház, ügyességi játékok, kézműves programok várják. A zenét kedvelők többek között Csiszér Lászlót és együttesét, St. Martint, valamint az Eucharistot hallgathatják meg. A rendezvény nagykoncertjét július 10-én 19 órakor Ákos adja. A koncert után a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjével zárul a Szent Márton Találkozó, a meccset a jelenlévők óriás kivetítőn követhetik végig.

 

A sajtótájékoztatón a Szent Márton Találkozó miatta forgalomkorlátozásról is tájékoztatást adtak az illetékes hatóságok:

 

2016. július 9-én reggel 6 órától 2016. július 9-én 24 óráig lezárják:

- a Bartók Béla körútnak a Szűrcsapó utca és a Gagarin utca közötti szakaszát,

- a Jókai Mór utcának a Gagarin út és a Kálvária utca közötti szakaszát,

- a Gagarin utcának a Bartók Béla körút és a Károlyi Gáspár tér közötti szakaszát,

- a Középhegyi útnak a Jégpince út és a Karmelita utca közötti szakaszát,

- a Jégpince útnak a Középhegyi út és a Jókai Mór utca közötti szakaszát,

- a Karmelita utcának a Középhegyi út és a Jókai Mór utca közötti szakaszát,

- a Kárpáti Kelemen utcának az Árpád út és a Bartók Béla körút közötti szakaszát,

- a Kenderesi utcának a Reviczky Gyula utca és a Bartók Béla körúton át a Csónakázó-tó hídjáig tartó szakaszát.

 

Illetve 2016. július 10-én 00.00 órától 2016. július 11-én hajnali 4 óráig a forgalom elől elzárják:

- a Bartók Béla körútnak a Kenderesi utca és a Jókai Mór utca közötti szakaszát,

- a Jókai Mór utcának a Gagarin út és a Kálvária utca közötti szakaszát,

- a Gagarin útnak az Arany János utca és a Jókai Mór utca közötti szakaszát,

- a Középhegyi útnak a Jégpince út és a Karmelita utca közötti szakaszát,

- a Jégpince útnak a Középhegyi út és a Jókai Mór utca közötti szakaszát,

- a Karmelita utcának a Középhegyi út és a Jókai Mór utca közötti szakaszát.

 

A lezárások időtartama az aktuális körülményekre tekintettel változhat. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a járművezetőket és az üzemeltetőket fokozott figyelemmel való közlekedésre kéri.

 

Továbbá a szombathelyi 26-os, 29A és 29C jelzésű autóbuszok közlekedésnél is változások lesznek tapasztalhatók 2016. július 9-én reggel 6 órától 2016. július 10-én üzemzárásig.

26-os jelzésű, a vasútállomásról induló és a vasútállomásra érkező járatok nem érintik a Szent István park és az Emlékmű elnevezésű megállóhelyeket. A járatok a Jókai Mór utca – Nárai út – Középhegyi út útvonalon közlekednek, és valamennyi kijelölt megállóhelyen megállnak.

29A és 29C jelzésű, a vasútállomásról induló és a vasútállomásra érkező járatok nem érintik a Tófürdő, Uszoda és a Szent István park elnevezésű megállóhelyeket. A járatok a Rohonci út – Magyar László utca – Dózsa György út – Kálvária utca útvonalon közlekednek, és valamennyi kijelölt megállóhelyen megállnak.

Az eredeti forgalmi rend 2016. július 11-én (hétfőn) üzemkezdettől áll vissza. A rendezők a lakosság és az utazóközönség megértését kérik.

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: