Egy éve rendel a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat Szombathelyen

Forrás: Frisss.hu, Farkas Beni/Frisss.hu fotó: Hornyák Emők Vass Szilárd már évek óta dolgozik bohócdoktorként, egy éve pedig kollégáival a szombathelyi kórház gyerekosztályának kis betegeit is heti rendszerességgel felvidítja.

Hogyan telt számotokra az elmúlt év?

Márciusban kezdtünk el a kórházban vizitelni, először csak egyedül jártam, majd gyorsan két másik kollégám is belemelegedett a bohócdoktori vizitekbe. Ugyan én tizenhat éve bohócdoktorkodom, de ennyi ilyen kellemes élményt még nem tapasztaltam, mint a szombathelyi kórházban. Hihetetlen nyitottsággal fordul felénk az összes egészségügyi dolgozó. Van olyan professzor bácsi, aki ahányszor csak meglát minket, belenyúl a zsebébe a piros orrért,- amit tőlünk kapott- és rögtön teszi fel. Megszámlálhatatlanul sok pozitív élmény ér minket hétfőnként, és remélem, mi is elég sok pozitív élményt vissza tudunk ezáltal adni a gyerekeknek.

Nyáron a bogáti idősek otthona lakóinak az arcára is mosolyt varázsoltatok. Vannak terveitek arra nézve, hogy a kórházon kívül máshová is ellátogassatok?

Egy adomány kapcsán jött létre ez a vizit az idősotthonban, valamint tárgyalások alatt áll az a dolog is, hogy Vas megye összes szociális intézményébe eljussunk. A város ebben támogat minket, így tavasszal kicsit fel tudunk lélegezni, mindenkinek a saját munkája kicsit csökken, és el fogunk tudni kezdeni járni az idősekhez és a fogyatékkal élőkhöz is vizitelni, nem csak a kórházba.

A holland származású Eric de Bont egy ötnapos tanfolyamot tartott a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat tagjainak. Milyen élmény volt ez számotokra?

Balatonon az evangélikus egyháznak van egy konferencia központja, és mivel az alapítvány az, aki támogat minket és mögöttünk áll mint szervezet, ezért adta magát, hogy ott egy intenzív, ötnapos kurzust tartson nekünk Eric de Bont. Neki egy nagyon ismert kulturális központja van Spanyolországban, Menorca szigetén, és nem csak bohócképzés folyik ott, hanem bárki az utcáról bemehet a tanfolyamra, ami lehet egynapos, de három hónapos is. Ő egy nagyon nagy múltú bohóctanár, Spanyolországban művészeti vezető is az ottani bohócdoktoroknál. Csapatépítő tréning jellege is volt, nagyon jól feltöltődtünk.

Kirchknopf Gergővel is bohócdoktorkodtatok már. Hogyan jött létre az Ocho Machóval a közös munka?

A Gergő felhívott engem karácsony előtt nem sokkal, hogy ők nagyon fontosnak tartják, amit mi csinálunk, és hogy találjunk ki együtt valami meglepetést. A Hegyi tolvaj című számot közösen zenéltük el az Ocho Machóval és Macho bohócok is voltak. Összegyűjtöttük a gyerekosztályon bent lévő összes kis beteget, kicsábítottuk őket az előtérbe és zenéltünk egy jó nagyot. Ez is nagyon jól sikerült.

Milyen terveitek vannak még a jövőre nézve a korábban említetteken kívül?

Ha a régiót nézzük, akkor rengeteg olyan gyerekosztály van, akik nem tudják ezt megtapasztalni, mert nem járnak oda bohócdoktorok. Budapesten sok kórházba látogatnak bohócdoktorok, az ország keleti felén, de Pécsett is vannak, de pont ez a nyugati szféra ebből kimaradt.  Feladatomnak tekintem, hogy orvosoljam ezt a problémát. Valamikor márciustól, áprilistól el fogunk kezdeni vizitelni Sopronban is az ottani gyerekosztályokon. Még nem tudom azt egyelőre megmondani, hogy ugyanúgy heti rendszerességgel vagycsak egy kicsit ritkábban, de az a cél, hogy heti egyszer oda is el tudjunk látogatni.

http://www.frisss.hu/hirek/egy-eve-rendel-a-dr-bohoc-mosolyszolgalat-szombathelyen-vass-szilard

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: