Az Iskolánk Érzékenyítő napján segített Alapítványunk

Az Iskolánkban minden évben megrendezett érzékenyítő nap, keretében az érzékszervi észlelés 5 állomásából az egyik állomást idén Alapítványunk vállalta magára.

A Reményik napok keretén belül az iskola 5. évfolyamosai egy érzékenyítő napot töltöttek együtt a Túróczy Otthon lakóival, ahol az érzékszervek, az érzékelés állt a középpontban.
Kisebb csoportokban járták végig a különböző foglalkozásokat. Csendsétán vehettek részt a templomban; kipróbálhatták, milyen kerekes székkel közlekedni; langallót készíthettek; közösen énekeltek, rajzoltak, s emellett a Szent György Gyógynövénykert növényeiből teafiltert készítettek.

Az öt álmásból Alapítványunknál a fűszernövények fontosságának megismerése után, hatásaikkal és felhasználhatóságukkal is röviden, beszélgetés formájában megismerkedtek a fiatalok 7-8 fős csoportokba. A megismerést testközelről gyógynövényes mézet,  és gyógynövény szörpöt kóstolásával egészíthették ki. Itt a szaglás, és az ízlelés, és a tapintás is megjelent, hisz a kóstolás után a Szent György gyógy-és fűszernövény kertjéből származó a Túróczy Otthon padlásán száradó növények lemorzsolásban is részt vehettek a fiatalok, ezzel segítve az Szeretetszolgálat Alapítvány munkáját.  A lemorzsolt növények egy részét teazacskókba is beletöltötték, és a nap végén a közös ajándékozásba ezt is betették a fiatalok a közös dolgok közé mint szeret ajándék.

A fiatalokkal a morzsolás alatt, mint régen a fonóban lehetőség nyílt a beszélgetésre, ahol a fiatalok még többet tudtak meg az Alapítvány karitatív munkája ágairól, és az önkéntes munka lehetőségeiről is az Alapítványon és az Egyházközségen belül. 

Az idősekkel való találkozás is nevelő célzatú volt, és velük való talákozások során a növénymorzsolás közben lehetőséget biztosított az időseknek arra, hogy meséljenek a hozzájuk érkező fiataloknak, és süteményükkel is megkinálhasák őket.

Fotók: Horváth-Gömböcz Eszter, Ádám Dávid, Pomeisl György László

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: