A levendula ágyás gyomlálása

A kert szélén álló levendula ágyás gyomlálása és talajának megkapálása is megtörtént a napokban.

Az almafák alatt telepített téglalap alakú levendula ágyás is megszépült a gondos kezek munkájának köszönhetően. A gyomnövények eltávolítása és a krup talajlazítása egy ütemben történt meg. A levendula tövek visszavágása, beteg elfagyott szárainak eltávolítása a második munkafázis volt ezen ágyás körül.

Alapítványunk tervei szerint az itt nevelt levendula az előző évekhez hasonlóan a Túróczy Otthon délelőtti foglakozásainak alapanyagául szolgál majd, valamint csokorba kötve az Johanneum épületének díszítéseként, morzsolva pedig a élvezeti teájaként segíti a SZEDIK Intézményt és lakóit.

Az ágyás üres részeit az év során új tövek ültetésével szeretnénk feltölteni, ezzel növelve a felajánlató levendula mennyiségét.
 

Kapcsolódó galéria

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: