A Diakónia 2016-os tervezet segíttő csomagjának első intézkedése

A Diakónia 2016-ra kidolgozott nagyszabású tervei közül elsőként "Oktatás és pártfogás - Diakónia menekültekért" elnevezésű projektjét indította a Magyarországon élő elismert menekültek és menedékkérők számára.

Az Evangélikus Diakónia a tavalyi menekültkrízis idején köteleződött el a menekültek segítése mellett, azóta is különböző területeken segíti az üldözötteket. Egyrészt azon dolgozik, hogy csökkenjen a menekültekkel szembeni elutasítás, másrészt különböző szolgáltatásokat nyújt az arra rászoruló menekülteknek.

A program komplex szolgáltatással igyekszik segíteni a hazánkban menekültként élő emberek
társadalmi integrációját. A hamarosan induló magyar nyelvi képzés célja a beilleszkedéshez, álláshoz jutáshoz elengedhetetlenül szükséges nyelvi kompetencia fejlesztése.

A február 26-án induló szociális tanácsadás keretein belül pedig képzett, a menekültügyben évtizedek óta dolgozó szakemberek közreműködésével nyílik lehetőség arra, hogy személyes
konzultáció során bármilyen, a beilleszkedéssel kapcsolatos adminisztratív, jogi kérdésben, akár pedig egészségügyi, netán életvezetési kérdésekben támogatást kapjanak a rászoruló menekültek.

A Diakónia 2015-ben megkezdett projektjei természetesen folytatódnak; továbbra isközösségi programokat szerveznek a Fóton elhelyezett kísérő nélküli kiskorúak részére és az oktatási intézményekben tartott tájékoztató előadássorozat sem szakad meg.

A programoknak végső otthont adó "Dialógus Háza" optimális helyszínének kiválasztásáig - és a működési költségeket fedező források felkutatásáig - a személyes konzultációkra a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája biztosítja a helyszínt a diakóniai osztály helyiségében.



Olvass tovább: http://diakoweb.webnode.hu/news/oktatas-es-partfogas/

 

Alapítvány fő támogatói:

Partnereink: